Egy családi hagyomány nem a ma oly divatos instant, kattintásra betölthető tudásanyag.
Egy családi hagyomány a személyes szakmai elhivatottságon és felelősségen is messze túlmutat.
Elkötelezettséget és felelősséget jelent Őseink és Utódaink felé!
Családi hagyományon alapuló cégként kizárólag tartós eredményekben gondolkodunk. Hosszú távon elégedett, ezért visszatérő ügyfélkör a célunk, és e szemléletmód alapján szolgáljuk ki, látjuk el Önöket. Ez egyik legfőbb garanciánk. Családunk több, mint 100 éve, négy generáción át élenjáró a fogászatban.

Weisz Zsigmond  1910-ben vette át fogtechnikusi diplomáját.
1914-től vett részt a Fogtechnikusok Országos Szövetségének munkájában, 1923-tól rövid megszakításokkal a Fogtechnikai Szemle szerkesztőbizottságának tagja, időnként főszerkesztője volt, korának egyik legnagyobb tudású fogtechnikusa.

Számos kongresszuson, szaktanfolyamon tartott előadást. Könyvét éveken keresztül használták nem csak a fogtechnikusi, hanem az egyetemi képzésben is.

Fia, Fehér István a Fogtechnikai Szövetkezet egyik alapítója, a foggyártás egyik úttörője volt. Fogtechnikus mester, később vizsgázott fogász lett. Elsősorban gyakorlati szakember volt, aki a fogművészetet ösztönösen művelte.

Unokája, István fia, Tibor, a harmadik generáció, 1974-ben vette át fogorvosi diplomáját. 1980-ban Ausztriában, 2 évvel később Németországban telepedett le. Itt ismerkedett meg a gnatológiával. Mindent elolvasott, amit erről leírtak, folyamatosan képezte magát. 1990-ben több gnatológiai tárgyú találmányt jelentett be.

Unokája, Tibor ikertestvére Zsuzsanna, fogtechnikus, fogműves mester, azon ritka fogtechnikusok közé tartozik, aki hihetetlen precizitással és fantasztikus kreativitással végzi munkáját.

Dédunokája, Tibor fia, Péter fogtechnikus lett, majd 1999-ben fogorvos. Gnatológiaval foglalkozik, mint Tibor. Az ország jelenleg egyetlen negyedik generációs fogorvosa. Péter édesanyja, Ágnes, szintén fogorvos, Ágnes férje, András, szájsebész.

Nem szükséges megmagyarázni, hogy ez egy igen magas szintű, összesített tudáshalmazt jelent, ahogyan az apáról fiúra átadott, a fogászat ősidejében megalapozott tudás folyamatosan bővült és fejlődött együtt a szakma fejlődésével, mindeközben a tradíciókat nem elfelejtve!

Dentál turizmus

kapcsolat

Kedves leendő Páciensünk!
Kérjük, hogy látogatása előtt kérjen időpontot telefonon vagy e-mailen!

Cím: H-1036 Budapest, Becsi út 52. III. em 4.
(Az utcafrontról nézve az épület-együttes megtévesztő módon nem három emeletes!)
Telefon: +3620-3838-207
E-mail: info@centrocc.com
Web: www.centrocc.com

Kérdése van?
Visszahívást kér?
Üzenne nekünk?
Árajánlatot szeretne kapni?
Írjon nekünk!